Minden harmadik anyuka ma már ugyanazt mondja:
„Nem néz annyit mesét… csak amíg főzök / pakolok / elintézek valamit.”
Közben a gyerek kezében ott a telefon, a tablet, a TV pedig szinte egész nap háttérzaj.
Elsőre ártalmatlannak tűnik. A gyerek csendben van, „leköti magát”, sőt sok szülő még azt is reméli, hogy a színes, „fejlesztőnek” mondott videók majd segítik a tanulásban.
A valóság viszont az, hogy a túl sok képernyő idővel észrevétlenül gyengítheti a gyerek kommunikációs készségeit – és gyakran csak az óvodában vagy az iskolában derül ki, hogy mennyire hátrányba került a többiekhez képest.
A képernyő nem beszélget – csak „önti” az információt
A beszédfejlődés alapja nem az, hogy a gyerek minél több szót hall.
Hanem az, hogy minél többet kapcsolódik: nézze az arcokat, reagáljon, kérdezzen, visszakérdezzen, utánozzon, hibázzon és javítsa magát.
A képernyő ezzel szemben:
-
nem várja meg a választ,
-
nem áll meg, ha a gyerek nem érti,
-
nem dicsér, ha sikerül valamit kimondani,
-
és nem alkalmazkodik a gyerek tempójához.
Így hiába tűnik „okos” mesének vagy dalos videónak, nem valódi párbeszéd, hanem passzív befogadás.
A gyerek szeme leköveti az ingereket, de a szája, a gondolkodása, a kapcsolódási készsége jóval kevesebbet dolgozik.
„De hát mindenki ad a gyerek kezébe telefont…”
Igen, ma már szinte elvárás, hogy a gyerek „értsen a kütyükhöz”.
Csakhogy az a generáció, amelyik 2–3 évesen már magabiztosan kezeli a telefont, gyakran:
-
kevesebbet néz a felnőttek szemébe,
-
nehezebben fejezi ki magát,
-
kevesebb szót használ aktívan,
-
gyorsabban frusztrálódik, ha nem értik meg elsőre.
Nem arról van szó, hogy „rossz szülő” az, aki megmutatja a meséket.
Arról van szó, hogy a képernyő nagyon alattomosan veszi át a valódi kapcsolódás helyét.
Először csak pár perc, aztán „amíg megiszom a kávém”, aztán „amíg elmosogatok”, végül pedig napi 1–2 óra is simán összejön – sokszor úgy, hogy fel sem tűnik.
Mi történik, amikor a képernyő lesz a „beszélgetőtárs”?
A gyerekek agya hihetetlenül gyorsan alkalmazkodik ahhoz, amit rendszeresen kap.
Ha sok a képernyő és kevés az élő kommunikáció, akkor:
-
kevesebb lehetőséget kapnak szavakat kipróbálni,
-
ritkábban hallják vissza, jól mondták-e,
-
kevesebbet tapasztalnak mimikát, gesztusokat, hangsúlyokat,
-
és kevesebb sikerélményük van a „Sikerült kimondanom!” pillanatokból.
Ennek a hatása nem mindig azonnal látszik.
Lehet, hogy csak óvodás korban tűnik fel, hogy:
-
a gyerek félénkebb, nem mer megszólalni,
-
nehezen kér segítséget,
-
vagy nem tudja elmondani, mit szeretne, mit érzett aznap.
Közben pedig más gyerekek folyamatosan gyakorolják az önkifejezést: beszélgetnek, kérdeznek, mesélnek – és egyre magabiztosabbak.
Nem kell mindent elvenni – elég, ha valamit visszahozunk
A jó hír az, hogy nem kell egyik napról a másikra kidobni a tévét és a telefont.
A legfontosabb az, hogy tudatosan visszahozzuk a beszélgetést a mindennapokba.
Már néhány apró, de következetes változtatás is sokat számíthat:
-
Napi 10–15 perc „képernyőmentes idő”, amikor csak rá figyelsz, és beszélgettek.
-
Egyszerű „Mi ez?” játék: tárgyakat, képeket mutatsz, ő pedig megnevezi őket.
-
Közös mesekitalálás: te kezded a mondatot, ő folytatja.
-
Séta közben mindent „szavakba öntötök”: mit láttok, mit hallotok, mit csináltok.
Ezek a pillanatok nem hangzanak látványosnak, mégis pont ezek építik fel a gyerek szókincsét és önbizalmát.
Egy egyszerű, kézzel fogható alternatíva: közös játék, ami beszéltet
Sok szülő azért nyúl a telefonhoz, mert:
-
„különben semmire nincs időm”,
-
„nem köt le semmi mást”,
-
„egyedül kell elintéznem mindent, szükségem van 20 perc csendre”.
Épp ezért működnek nagyon jól azok a játékok, amelyek:
-
önmagukban is lefoglalják a gyereket,
-
közben valódi szavakat, kifejezéseket tanítanak,
-
és ha van időd, veletek együtt is játszhatóak.
Egy ilyen eszköz lehet például bármilyen képes kártya, amin hétköznapi dolgok vannak: állatok, tárgyak, ételek, járművek.
Ha ezeket rendszeresen előveszitek, és beszélgettek róluk, az sokkal többet ad a beszédfejlődésnek, mint bármelyik rajzfilm.
Miért választanak egyre több helyen KinderSpeech™-et a telefon helyett?
A KinderSpeech™ pontosan ezt az igényt oldja meg:
képernyőmentes, beszédindító játék, amit a gyerek szeret, a szülő pedig nyugodt szívvel ad oda.
A lényege röviden:
-
szókártyák valódi, hétköznapi szavakkal és képekkel,
-
a gyermek hangos visszajelzést kap (kiejtés, szó),
-
játékos kihívások, amelyek reagálásra, utánzásra ösztönzik,
-
úgy fejleszti a beszédet, hogy közben játék marad.
A telefon helyett itt valódi, értelmes szavakkal találkozik,
nem villogó ingerekkel, nem túl gyorsan váltakozó jelenetekkel, hanem olyan tempóban, ahogy egy kisgyerek agya valóban tud tanulni.
Ráadásul:
-
használhatjátok együtt – közös beszélgetés, közös nevetés,
-
és ha nincs időd, akkor is nyugodtan a kezébe adhatod, mert nem kapcsold be vele egy újabb képernyőt.
Összefoglalva: nem a kütyü az „ellenség” – hanem a csendben eltűnő beszélgetések
Nem kell bűntudatod legyen, ha a gyerek nézett már mesét vagy játszott a telefonoddal.
Az igazi kérdés ez:
Kap-e mellette elég időt arra, hogy beszéljen, kérdezzen, reagáljon, hibázzon, és közben biztonságban érezze magát?
Ha szeretnél:
-
kevesebb képernyőt,
-
több valódi szót,
-
több szemkontaktust, nevetést és „Anya, nézd!” pillanatot,
akkor érdemes bevezetni egy egyszerű szabályt:
minden nap legyen legalább egy rövid, tudatosan képernyőmentes, beszélgetős-játékos idősáv.
Ehhez használhatsz bármilyen közös játékot, mesét, saját kitalált feladatot –
vagy választhatsz egy olyan, kifejezetten beszédfejlesztésre tervezett eszközt, mint a KinderSpeech™.
A KinderSpeech™ segít, hogy:
-
a telefon helyett valódi, kézzelfogható játékkal foglalja le magát a gyerek,
-
közben bővüljön a szókincse,
-
és magabiztosabban fejezze ki magát a hétköznapokban.
Így nemcsak a képernyőidőt csökkented, hanem esélyt adsz neki arra, hogy ne kommunikációs hátránnyal, hanem erős, magabiztos beszédkészséggel induljon neki az óvodának, iskolának – és az egész életének.