A játszótéren vettem észre először igazán.
A vele egykorú gyerekek már meséltek, kérdeztek, kommentálták a játékot. Az én fiam inkább mutogatott, húzott, odavitt.
A nagyszülők kérdései is egyre gyakrabban elhangzottak:
„És már mondja ezt meg azt?”
„Milyen aranyos, de még mindig ilyen keveset beszél?”
A legnehezebb pillanatok azok voltak, amikor nem értették meg, mit szeretne. Ilyenkor jöttek a dührohamok, a sírás, a földre ülés. Én pedig ott álltam, és azon gondolkodtam:
talán én rontottam el valamit?
