A gyereknapi ebéd, amit sohasem felejtek el
Május 25. Vasárnap. 12:30.
Anyósom asztalánál ültünk - 9 felnőtt, 4 gyerek. A 3 éves Lilla a térdemen. Bejött a leves.
Apósom megfogta a kanalát, mosolygott Lilára, és megkérdezte azt a kérdést, amit minden magyar nagypapa feltesz:
"Na, Lillus, mondjad szépen: Jó napot, Papa!"
Csend.
Lilla lenézett a tányérjára. A kezével megfogta a kezem. Erősen szorította.
Nem mondott egyetlen szót sem.
Apósom mosolya megingott, de tartotta. "Eh, nem baj, majd legközelebb!" - és elkezdett enni.
De anyósom ránézett a férjemre. Aztán énrám. Az a pillantás volt, amit egyetlen magyar menyasszony sem felejt el.
"Ákos, a te unokatestvéred Zsófi lánya 3 évesen már verset mondott a karácsonyi ebéden. Emlékszel?"
A levesemet bámultam. A fülem égett.
Akkor jött a kérdés, halkan, a saját anyám szájából:
"Drágám, ti elvittétek őt logopédushoz?"